ÜDVÖZÖLLEK! LÁSZLÓ KRISZTINA VAGYOK.
Kozmetikus és professzionális sminktetováló szakember, a Nuance Beauty Salon tulajdonosa és szakmai vezetője. Nagyon szerencsés ember vagyok, mert a munkám a hivatásom és ezen belül a sminktetoválás a szenvedélyem, amivel 2000 óta foglalkozom. A sors úgy alakította, hogy 2016-tól már kizárólag csak sminktetoválások készítésével, illetve a szalon kozmetikai részének vezetésével és a kezelések megtervezésével foglalkozom.
Folyamatosan fejlesztem a tudásom, és próbálok napra kész lenni a sminktetoválásban, kozmetikában hogy vendégeim minden igényét kiszolgáljam. Tudásomat a legkiválóbb szakemberektől próbálom elsajátítani mind itthon, mind pedig külföldön is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több alkalommal nemzetközileg elismert mesterektől tanulhattam.
Nagyon fontos számomra, hogy bebizonyítsam minden hölgy társamnak, hogy egy megfelelően elkészített sminktetoválás szépíti őket és nem „üvölt” az arcukon. Hiszem, hogy minden nőt szebbé tesz a sminktetoválás! Célom, hogy bebizonyítsam Neked, hogy létezik olyan sminktetoválás is , amitől még szebb leszel, úgy hogy senki ne gondolja, hogy tetoválást viselsz!!! Ettől más egy professzionálisan elkészített sminktetoválás.
TANULMÁNYAIM
2000
- kozmetikus végzettség megszerzése
- Long-Time-Liner sminktetoválóképzés
2015
- szálazott szemöldök tetoválás
- haladó gépi szemöldök szálazás
- gépi szemöldök szálazás Masterclass
- 3D gépi szemöldök szálazás
- Microblading képzés
- „Butterfly” szemhéjsatírozás Masterclass
- különböző szakmai rendezvények, konferenciák
2016
- Masterclass (magic liner-szemhéjtetoválás, soft powder szemöldök tetoválás, microszálas szemöldök tetoválás) Sviatoslav Otchenash sminktetováló mesternél, Prága
- Masterclass (púderes szemöldök tetoválás, 3D lips, szemhéjsatírozás) Elena Onika sminktetováló mesterrel
- 5D Lips Masterclass Aleksandra Gorecka mesternél, Bécs
- Masterclass Chuni Beaulo sminktetováló mesterrel (ajak, szem és szemöldök technikák)
- Ajaktetoválás mesterképzés, Budapest
- szakmai rendezvények, konferenciák
2017
- légies hatású szemöldök tetoválás technikák Alina Soloveva Masterclass
- „Choco” sminkhatású szemhéjsatírozás
- Ecuri enzimes pigmentelhalványító technika
- Ajak, szálas szemöldök tetoválás, areola, microblading, szemhéjsatírozás Masterclass, Pozsony
- Nataliya Yeremenko Masterclass ( realisztikus szemöldök tetoválások)
- szakmai rendezvények
2018
- Masterclass : Aquarell lips, powder brows, stardust eyeliner Ksenia Generalova sminktetováló mesternél
- Biotek színelméleti képzés
- Genuine Eyebrows szemöldök szálazás technika
- szakmai rendezvények, konferenciák
2019
- Pigment off enzimes tetoválás eltávolító képzés
- Sviatoslav Otchenash Master Class púderes szemöldök, szemhéjsatírozás, ajaktetoválás témakörben
- Lézeres tetoválás eltávolítás
- Elysion-pro végleges szőrtelenítés
- CRC I+II biokémiai tetoválás eltávolítás
2020
- Inskin biokémiai tetoválás eltávolítás
- 3D ajak továbbképzés
- Aquarell lips továbbképzés
- Soft Powder továbbképzés
- Színelméleti továbbképzés
- Ombre Brows továbbképzés
- Microblading masterclass
- Vezetői és marketing képzések
Nuance Beauty Team
Dóri – Sminktetováló, kozmetikus
Kozmetikai kezelések és sminktetoválások mellett a lézeres mesoterápiás kezelések is az ő hatáskörébe tartoznak a Nuance Beauty Salonban.
„Gyerekkorom óta vonzott a szépségipar, ezért választottam a kozmetikus szakmát; amelynek az alapjait az egri szakiskolában sajátítottam el. Az iskola elvégzése után 2012-től Gyöngyösön dolgoztam mint kozmetikus.
Az évek folyamán folyamatosan képeztem magam, ebben a szakmában ez elengedhetetlen. Így a sminktetoválás is egy ilyen állomás az életemben, amit el szerettem volna sajátítani. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy találkoztam Krisztinával, aki beavat a sminktetoválás rejtelmeibe. Ezáltal nem csak az ismereteimet bővítem folyamatosan , hanem többet tudok „adni” vendégeinknek, akik bizalommal keresnek fel bennünket.
Szerencsésnek érzem magam, mert mindennap azt csinálom amit szeretek. Ez a szakma sok kreativitást, türelmet igényel. Szeretek emberekkel foglalkozni, és kihozni belőlük azt amit szeretnének a tükörben látni. Örömmel tölt el, ha vendégeimtől pozitív visszajelzést kapok, ez is inspirál a jövőre nézve.
Úgy gondolom, hogy egy kozmetikus nem csak a testet, hanem a lelket is ápolja.”
Sarolta – Recepciós
SZERETNÉL BEJELENTKEZNI?
Bejelentkezni telefonon a 06/20-390-0053-as telefonszámon ill. online van lehetőséged.
Az online bejelentkezés után pár napon belül felvesszük veled a kapcsolatot.
Amennyiben átalános kérdésed lenne a sminktetoválás kapcsán, az esetben is keress minket bizalommal!
Kíváncsi vagy mi mennyibe kerül? Nézd meg az árjegyzékünket